Menü Bezárás

Strand története

A tiszaföldvári strand története

ELŐSZÓ

Története a hatvanas évek elején kezdődött mikor megnyitott a tiszaföldvári strandfürdő.

 „Én benne voltam az első négy emberben, aki ebben a vízben fürdött – meséli Vágner Szabó János helytörténész, aki évek óta kutatja a fürdő múltját. – 1960 telén, a Mikulást követően, úgy egy héttel hallottuk a hírt, hogy az olajosok vizet találtak. Iskolások voltunk, s a menza után leszaladtunk megnézni a fúrást. Zimankós idő volt, de nem sokat gondolkodtunk, ledobtuk a ruháinkat, s beleültünk a kút körül kialakult dagonyába.” Jó darabig, amíg az első medence el nem készült, lényegében egy árokban fürdőztek az emberek. Az biztos, hogy nagy esemény volt a hatvanas években a fürdő megnyitása. (Kármán Irén, Faragó József)

Története

A 12. 200 fő lakosú város Tiszaföldvár, Jász – Nagykun – Szolnok megye déli részén, a Tiszazug északi peremén, a Tisza bal partján fekszik, Szolnoktól déli irányban mintegy 25 km távolságra. Azoknak, akik a nem szeretik a zsúfoltságot a Strand út 25. szám alatt elhelyezkedő gyógyvizű strandfürdő 3 medencével, valamint a felújított vízforgatóval ellátott, 26 – 28 fokos vízhőmérsékletű uszodával, és az 1046 m –ről feljövő 69 fokos gyógyvízzel kiváló lehetőséget biztosít a gyógyulásra, pihenésre, nyaralásra.

Az alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvíz kiválóan alkalmas reumatikus, és izületi, valamint nőgyógyászati betegségek gyógyítására, műtétek utáni rehabilitációs kezelésre.

– Kölni otthonában, az interneten böngészve bukkant a földvári fürdő honlapjára, idegenbe szakadt hazánkfia, Orsós Antal. Ahogy meséli, gerincbántalmai miatt keresett magának gyógyfürdőt. Németországnak azon a részén, ahol él, ilyen gazdag ásványianyag-tartalmú fürdő nincs is. Nem sokat bizonytalankodott, beütötte a GPS-be a koordinátákat, és elindult Tiszaföldvárra. Másfél napi autózás után leparkolt a lakókocsijával, s két héten át a forró vízből hívogatta a német barátait, akik nem akarták elhinni, hogy napi 3 euróért egész nap pancsolhat. Anti már a második napon vett magának egy használt biciklit, hogy bejárja a környéket, a harmadikon pedig házat nézett, s azon tűnődött, hogy a nyarakat itt tölti majd. (Kármán Irén, Faragó József)

Feszített víztükrű úszómedencével, babapancsolóval, dögönyöző medencével bővült a létesítmény. A strand mellett üdülőterület és sátorozásra alkalmas terület is található. A földvári strand nagy népszerűségnek örvend az edzőtáborozó sportolók körében, több egyesület is a településen tartja nyári felkészülésének egy részét. A létesítmény területén melegkonyhás étterem, büfé található. Strandröplabda, futball és vízilabdázási lehetőség várja az ide látogatókat. Helyszínén rendszeresen rendeznek úszóversenyeket, fesztiválokat, kulturális eseményeket.